Ady Endre: Az én sirásom

Akit én siratok, ne sírjonS aki temet, az sírt ne ásson:Én vagyok a temető-királyS mindenható az én sirásom.Ha én sírok, a nagy Élet sír,Múlás, bukás, csőd, sóhaj, átok.Az eleve-elrendelés zúg,Ha én fájdalmasat kiáltok.Akit szeretek, annak könnyet,Fájdalmat tudok...

Ady Endre: A mindszenti temetőben

Megint ott vagyok elverten,Túl a nagy, családi kerten,A mindszenti temetőben,Gondolatban s balogul:Megint nincs semminek céljaÉs ezernyi kétség-héjjaMegint a szivemre hull.Itt, szivemre, éhes csőrrel,Húsevővel, vérevővel,Héja-csapatok lecsaptakS már sikoltni sem...

Ady Endre: A halottak

Akik lakoznak csendben valahol,Szomorú fűz akikre ráhajol,Akiknek sírján halvány mécs lobog,A gyötrődést azok már rég feledték:Mi sírva élünk, ők meg boldogok…Nádas, fehér ház szűk kis ablakánNéznétek csak az én édes anyám!…Pedig előtte mécses sem...

Ady Endre: Egy koporsó felett

A nóta tán virágról szólott,Mely elfonnyadva hullt a porba…A rongy-falakra ráborultál,Zokogtál, sírtál fuldokolva…A ‘nagy tudat’ akkor szállott meg,Hogy, míg meg nem fojt, el ne hagyjon,A halál akkor jegyzett volt el,Szegény, rajongó...