Én Istenem, de szomorú utazás lesz.
Úgy reszketek, félek tőle,
Mintha nem is hazamennék,
Hanem messze idegenbe,
Egy szomorú temetőbe…
Abban a kis fehér házban, tudom én jól,
Csak nagyobb lesz majd a bánat.
Hogyha tudnák, mivé lettem,
Gyöngéd szóval nem hívnának,
Előre elsiratnának.
Szegény anyám zokogott a búcsuzáskor.
Sáppadt arcát most is látom…
Nem maradtam. A világba
Kergetett sok büszke álmom…
S eltemettem ifjuságom…
Én Istenem, de szomorú utazás lesz.
Úgy reszketek, félek tőle…
Miért nékem hazamenni?…
Az én utam nem hazavisz, –
Egy szomorú temetőbe…