Fájdalmas arcú, tettető Madonnám,
Kiről epedve annyiszor daloltam,
S akitől csókot sohasem raboltam;
A te emléked elszállott ma hozzám.
Füstös kávéház asztalánál ültem,
Valami fojtó mámor szállt agyamra,
Dehogy hallgattam víg hegedűhangra,
Hallgattam némán, búsan, elmerűlten…
Amíg rikoltva, vígan szólt a nóta,
Sűrű, nehéz köd fogta át a lelkem,
Szívemre lelni nem tudok ‘azóta’!
De mikor vád lett a cigány vonója
S vádolva, sírva zokogott a nóta, –
Rád emlékeztem s a szívemre leltem…