Valaki (szeme lélekbontó)
Kérdett valamit s így feleltem:
– Ez a pánteon akkor épült,
Mikor örvényben élt a lelkem,
Amikor még deszka-királynők
Koronázták meg minden álmom…
Ne féljen, édes, nem lesz többé
Ilyen bolond véráradásom.
Nem kerüli lelkem az örvényt
Ma sem, ha a vágy odavonja,
Minden csatázó léleknek van
Egy masztiksz-szagu panteonja,
De az enyém nehéz, vasajtós,
Vashomlokára odavésve:
Meg nem nyilik, mert becsapódott
Valamikor, anno: Irénke…
Valaki (szeme könnyet ontó)
Sóhajtva, búsan ennyit mondott:
– Maguk hozzánk akkor kerülnek,
Ha már nem vadak, nem bolondok…
Amíg örvénybe tudnak szállni,
Hiába intünk mi utánuk,
Deszkakirálynők koronáját
Ragyogja be a legszebb álmuk.
Amikor már reánk kerül sor,
Pogány, lázongó vérük lomha,
Mindegyiküknek megtelt immár
A maga kisded panteonja…
…mért rabolnak ‘ott’ meg bennünket?
Mért szomjasak ‘ott’ annyi vérre?
– Oh, boldog örvény!… Maga ott járt
Valamikor… Boldog Irénke…
1904. november 17.