Hatalmas, hős, sudaras Multnak
Ágai, gyönyörű éveim,
E véres idő-mosolyok,
Igazi lombba most borulnak.

Méltó, nagy tavasza most ért meg
(Túl rémületeken s vágyakon,
Tavalyi kisértéseken)
Az én istenemnek: a Vérnek.

Az Élet szörnyüséges, gazdag
S az én kicsufolt, szent sebeim,
Mint rózsák piros májuson,
Egy világ testén fölszakadnak.

Most, íme, itt az életemnek
Átkos és bús magyarázata,
Sejtő kínja, szédülete,
Dölyfe, – íme, honnan erednek.

De e tavaszt lombosan állom
S megért mindent e megért tavasz.
S olyan nagy most az életem,
Mint óriás grimászu álom.

1915.