Megcsúfolt ember, ember, Ember,
Már mi régen nem voltunk jóban,
De szántalak, sajnáltalak
S néha-néha csinosítóbban
Néztem reád s kedveltelek.
Óh, álmok, kedvek és kegyek
S minden, mit az Embernek adtam,
Be örökre elmultatok.
Ezt a hitványt én megsirattam?
Most érte el igazi sorsa
S most szentelem meg magamat,
Ki nem törődtem ember-sorba
S akinek mindig idegen
Volt ez a hiú, éhes csorda.
Magafűtötte vad pokolba
Veszett ebként belerohant,
Megcsúfolt ember, ember, Ember,
Ma már nem tudok kegyelemmel,
Ugy mint régen, nézni reád,
Vesszél, botor, pusztulj, botor.
Szívem félősen haldokol,
Hogy ne legyen közös ezekkel,
Mert sohse volt aljas és ember
S megérdemel egy más halált.