Csodálom a gyönge embert,
Kiről mondák, regék beszélnek,
Ki nagy merészen égbe szállt
És elorzá kincsét az égnek,
Hogy tűz, meleg és láng sugára
Mindent hevítsen, hasson át
S áldást hintsen a nagy világra.
Lelkem kibontja szárnyait,
Égig tör fel gyors repüléssel,
A fényt, sugárt, mit ott talál,
Magába szívja szomjú hévvel
És ennyi fényt – a földre szállva –
Pazar kezekkel hint reá
Egy édes-kedves kisleányra.