A nóta tán virágról szólott,
Mely elfonnyadva hullt a porba…
A rongy-falakra ráborultál,
Zokogtál, sírtál fuldokolva…
A ‘nagy tudat’ akkor szállott meg,
Hogy, míg meg nem fojt, el ne hagyjon,
A halál akkor jegyzett volt el,
Szegény, rajongó gyermek-asszony!…
A rongy-falakra ráborultál…
Köztük vesztéd el ifjuságod,
A színpadon mosolygó arccal
Temetted a sok fényes álmot;
Kacagtál és daloltál mindig,
Nehogy a szíved megszakadjon –
Oh, be nyugodt, be boldog lettél,
Szegény, rajongó gyermek-asszony!…