Bongása óta a Földnek: nem éltem:
Minden bánatom, kínom, szörnyedésem
Sötét szobákban, vörös mámorokban
Gyalázattal, megbúvón elhenyéltem.
Megvoltam én, de nem igazi magam,
Pedig nem féltem én, pedig nem féltem,
Csak éppen hogy nem féltem és nem éltem.
Hát emberségünk érte szörnyű csufság,
Mégis az Élet követeli jussát
S a meggyötört szivet föl kell emelni,
Kell hogy még lelkem régi hitek gyujtsák
Vagy egészen elbocsátom magam.
S borzalmaikat aztán tovább nyujtsák
Gyalázat, szégyen s minden háborússág.