Hány tavaszon küldtem bárhonnan
Nektek a sok hitető verset,
A Jövőt prédikáltam nektek
S most a jelen be másként lobban,
Másként gondoltam, szebben, jobban.
Jaj, golyózáporba áztattátok
Üstökötöket és fejemet.
Fejem, fejem, bús felelős, te,
Miért adtál ifjaknak hiteket,
Mikor a világ csak hiteget
S én nem láttam, hogy a Föld por és rongy.
Drágáim, árváim, fiaim, Tik,
Kikkel, jaj, hogy most sem lehetek,
Hol jártok vén bolond fejemmel
S ama nagyszerű kegyelemmel,
Hogy a Halált ifjan éritek.
Drágáim, árváim, fiaim, Tik,
Az Élet csakugyan menekül?
Hol jártok, vagytok s kik – éltek – még?
Pesti Napló, 1917. augusztus 12.